Kiváló Újításért Díj

A BAccordLOGic Zeneoktatási Rendszer Kiváló Újításért Díjat nyert a 2012. október 10-13 között megrendezett 10. Nemzetközi Innovációs Kiállításon (ARCA 2012) Zágrábban.

Az eseményről és előzményeiről Balogh Gábor beszámolóját olvashatjuk:

 

Néhány szó az előzményekről.

2011. decemberében a zeneoktatási módszerünket dicsérő levelet kaptam Rossu Lászlótól, aki a levélváltást követően a következő sorokat írta: 

Kedves Gábor!

Szerintem érdemes lenne ezt a megoldást szabadalmaztatni és találmányi vásárokon megjelenni vele. A kiállításokon megszerezhető díjak sokat segíthetnek a módszer állami vagy nemzetközi elfogadtatásában. Két évvel ezelőtt szabadalmaztattam egy internetes csomagátadó automata technológiáját és a nemzetközi találmányi vásárokon szerzett díjak sokat segítettek abban, hogy az automaták jövőre üzembe állhatnak. Szívesen megpróbálok segíteni találmányi kiállításon való ingyenes megjelenésben.

László segített és lehetővé tette, hogy megismerkedjek Dr. Vedres Andrással, aki a Feltalálók Egyesületeinek Nemzetközi Szövetsége (IFIA) elnöke, valamint Főtitkára a Magyar Feltalálók Egyesületének (MAFE).
Dr. Vedres Andrással levelezésbe kezdtem és miután elküldtem a találmányommal kapcsolatos szabadalmi okiratot, a levelemre ezt a választ kaptam:

Tisztelt Balogh úr!

Ez egy szép példája a kulturális innovációnak.
Világeseményt rendezek Zágrábban (október 10-13.), melyre meghívom.

András válaszának nagyon megörültem, mert egy nemzetközi rendezvényen mutathatom be a zeneelmélet, zeneoktatás megkönnyítését szolgáló találmányomat, rendszeremet.
2012. nyarán kezdődtek a kiállítás előkészületei. Az ötletek először egy hazai szűrőn mentek át. A nemzetközi kiállításokra csak azokat a találmányokat viszik ki, amelyeket úgy ítélnek meg, hogy megállják a helyüket a nemzetközi porondon.

Feleségemmel, Zsuzsával, és Hertz Péterrel - aki tolmácsolni segített - utaztunk Zágrábba a kiállítás megnyitójára, egy nagyon színvonalas rendezvényre, amelyen miniszterek is jelen voltak. Délután bemutattuk a zsűrinek a Sign-System in Music című kulturális találmányt, majd miután gyönyörködtünk Zágráb belvárosának látványosságaiban, este hazautaztunk, mert másnap már vártak a tanítványaink.

Egy héttel később felhívtam Andrást és megköszöntem, hogy meghívott a kiállításra, mire Ő közölte a jó hírt, hogy kaptunk egy Horvát díjat és gratulált a szép nemzetközi bemutatkozáshoz.
Később a díjátadáson közölte, hogy a kiállítás második napján Ivo Josipovics Horvát Köztársasági Elnök Úr látogatta meg a találmányokat és a BAccordLOGic zeneoktatási találmányról nagyon elismerően nyilatkozott. Ivo Josipovics Úr szakmai véleménye különösen is fontos, mert Ő igazán ért a zenéhez...
(Ivo Josipovics 1983-ban diplomázott a Zágrábi Zeneakadémián, zeneszerzés szakon, ahol 1987-től 2004-ig a Zeneakadémia tanára is volt. 1991-től 2010-ig - elnöki hivatalának betöltéséig - a Music Biennale Zagreb (MBZ, - Nemzetközi Kortárszenei Fesztivál) igazgatója volt.)

Josipovics Horvát Köztársasági Elnök elismerően nyilatkozik a BAccorLOGic találmányról

kapcsolódó linkek: az eseményről megjelent cikk - isaszegonline.hu